Egy hétmilliós nagyváros, a létező összes ellentéttel. Nekem van egy nosztalgikus érzésem, amikor a Saigon nevet hallom, a régi időkre asszociálok, amikor még a franciák voltak itt az urak. De azóta sok minden megváltozott, a várost Ho Chi Minh City-nek hívják hivatalosan (HCMC), bár sokan használják a Saigon nevet.
 |
| Saigon - gazdasági főváros |
febr. 11-13 Saigon
Igazából mi nem voltunk nagyon lelkesek, hogy egy ilyen metropoliszban töltsünk több napot, riasztott a hatalmas forgalom, a zaj a Mekong békés vizei után, a 33 fokos hőség, ami még mindig 80-90%-os páratartalommal párosul. Nem is maradtunk sokat, két és fél nap elég volt a metropoliszból, ebből egy jó felet ráadásul a városból kint töltöttünk. A Cu Chi –alagutakat néztük meg. Ezek a vietnami háború idején működött alagutak, alagútrendszer a Cu Chi falu környékén, amit a vietkongok (vietnami kommunista gerillák) használtak. Elképesztő, hogy ekkora alagutakban, a föld alatt sok évig éltek emberek! Fél méter széles, 1,2m magas járatokról van szó, amikbe be lehet mászni, most, hogy kiszélesítették a látogatóknak, guggolva lehet benne közlekedni. Jó, hogy a vietnamiak eleve kicsik, meg soványak is voltak a háború idején, de akkor is nagyon szűk volt! Én 25 m-t bírtam így menni az alvó Bencével a hátamon, aztán kibújtam az első kijáraton. Összesen kb. 100m-es szakaszt lehet megtenni.
A Vietnámi háborúhoz kapcsolódóan megnéztük még az Emlékezés Múzeumát is, ami szívszorítóan, sok-sok fényképpel mutatja be a háború borzalmait, civil áldozatait, máig tartó hatásait pl. a kémiai szereknek. Több tucat újságíró vesztette életét a húsz éves háború alatt, az ő képeikből van összeállítva a legnagyobb tárlat, több pulicer díjas alkotással.
Az amerikaiak ellenfele a szívós dél-vietnámi gerillák, a civilruhás Viet Kongok voltak. Ezek soraiban sokszor voltak gyerekek és nők is. Szinte mindenki lehetett ellenség, de ennek nyomán brutális túlkapások, faluirtások voltak az amerikai oldalon. A lentebbi kép és aláírás rendített meg talán a legjobban.
 |
| "Amikor rájuk lőttek, a nagyobbik gyerek a kisebbre borult mint aki védelmezi. Aztán a fiúk végeztek velük." |
Ezen túl jártunk az Újraegyesítés Palotájában, amit néha használnak még reprezentációs célokra, de az egész olyan, mintha megállt volna benne az idő a ’70-es évek végén. a berendezés stílusa, a padlószőnyeg kopottsága mind ezt mutatja. Saigonnak nagyon jó helyén laktunk, a turistás rész közepén, sok étteremmel, piaccal a szomszédban, az utazási irodák is egymás hegyén-hátán. Megtaláltuk a Duna Hotelt is, aminek a homlokzatán még a magyar címer is ott virít, a tulaj annak idején Magyarországon tanult, ezért a nem mindennapi név. Ha kicsit tovább sétáltunk, beértünk az elegáns negyedbe, széles sugárutakon csillogtak a fényfüzérek, elegáns szállodák, éttermek, választékosan öltözött emberek jártak az utcán. Jó, hogy ezt a részt este, kivilágításban láttuk, nagyobb volt így a varázsa.
Vasárnap 9:30-kor angol mise van a katedrálisban, oda mentünk mi is. Tömve volt templom, de várakozásainkkal ellentétben nem voltak nagyon kiöltözve az emberek. A legszokatlanabb a 12 darab 120 cm-es plazma TV volt, illetve a személyenként bemikrofonozott kórus. A profi hangosító cuccok ellenére nagyon rosszul hallatszott a beszéd, hiányzott egy hangmérnök a tervezésnél. Néha Európában észre sem vesszük azt a tudás, aminek hiányában a 3. világban sokkal koplikáltabb, vagy lehetetlen lesz valami.
