Mivel Laosz szélső zugába hajóztunk el, így Thaiföldre is egy mindentől távoli ponton érkeztünk. De mi még adtunk a nomádságnak, magunk mögött hagytuk a kisvárost is és másfélnapig poros utakon jártunk hegyi népek faluit, életét kutatva. Megérte.

Képalbum: Chiang Rai és kisebbségi falvak

március 7-9.

Reggel pikk-pakk áthajóztunk a Mekongon, és máris Thaiföldön találtuk magunkat. Ott egy taxiban, majd egy buszon, 2,5 órányi természetes levegőhűtéses út után pedig Chiang Rai-ban. Ez egy egészen Thaiföld északi részén fekvő város, ahol egy hangulatos, kertes szállásunk van. Sajnos csak ventillátoros a szobánk, így nehéz a déli meleget elviselni, de beleszerettünk a kertbe, ami Bencének jó lehetőség a felfedezésre. Nem is mentünk sehova, még délután, ahogy 4 után elindultunk, még akkor is hőség volt.

Másnap korán reggel egy bérelt motoron indultunk útnak. A forgalom nem nagy, alig járt, sokszor zötyögős földutakon motoroztunk, nem volt veszélyes a közlekedés. Arról nem is beszélve, hogy Bence, amikor leszálltunk a motorról, bömbölve követelte, hogy szálljunk rá vissza. A város maga, Chiang Rai nem ragadott meg minket annyira, hogy sok időt ott töltsünk, inkább a közelben akartunk kirándulni. Ez a hely egyébként is nevezetes arról, hogy mindenféle hegyi népeket jönnek ide nézni a turisták, mi is valami ilyesmire készültünk. Legalább 5-6 kisebbségi népcsoport él Thaiföld északi részén, kb. 200 éve vándoroltak ide főleg Tibetből, de Burmából is. A turistacsalogató plakátokon mindenki színes népviseletben pompázik, ám mi nem nagyon találkoztunk a valóságban ilyennel. Illetve egy nénivel, aki a főutcán szuvenírt árult. Lehet, hogy nem mentünk elég eldugott falvakba, de nekünk csak színes tarisznyákat sikerül felfedeznünk, ami a viselet része lehetett egykor, és ma is mindenki ilyet hord, néhány övet, és ennyi. Másoktól azt hallottuk, hogy mintha csak a dzsip motorzúgását meghallva öltöztek volna be a régi viseletbe.

Származási hely: Chiang Rai és kisebbségi falvak - Hagyományos fejviselet eredetileg ezüstből

Viszont jártunk egy olyan faluban is, ahol semmit nem akartak nekünk eladni, sőt, meghívtak, hogy üldögéljünk velük. Ide, valószínűleg, kevés fehér ember jut el. Vicces volt nézni, hogy amíg a helyi kisfiú az anyukája ölébe bújt a vendég láttán, Bence pár perc akklimatizálódás után elkezdte felfedezni a házat, benézett az ajtók mögé, lépcsőzött. A falunak nem tudjuk a nemzetiségét, annyit láttunk csak, hogy a házaikat lábakra, magasra építik, és a gyerkőcöket itt is hordozzák. Na, nem olyan díszesen, mint a hmongok, hanem csak egy egyszerű kockás kendőben, csípőn, néha hátra fordítva. Kendő átlósan elöl összekötve, jól megcsomózva, gyerek bele. Ennyire egyszerű az egész.

Egy folyóparti vendégház egyik bungalójában töltöttük a forró órákat, ahol annyira szép volt a kert, hangulatos az egész hely, és ígéretesek a közeli látnivalók, hogy az éjszakát is ott töltöttük. Jó érzés volt, hogy éjszaka nemhogy a ventillátort nem kell járatnunk, hanem a vastagabb takaró is jólesett, este pedig pulóvert húztunk. Két szép vízesés látványával lettünk gazdagabbak, túráztunk egy kicsit bambuszdzsungelben, jártunk forróvizes források mellett, aminek a környezetében is alig lehetett megmaradni, annyira meleg volt a levegő is körülötte, nem csak a víz. Láttunk tea- és ananászültetvényt is.

Származási hely: Chiang Rai és kisebbségi falvak - Szállsunk: "Álmaim vendégház"

A régió érdekessége a Burmából menekül hosszúnyakú kisebbség, gyerekkortól karikákat szorítanak nyakukra, hogy nyújtsák. A menekült státuszhoz nem jár állampolgárság, így pl. oktatás sem, de a thai hatóságoknak van üzleti érzéke: a gyerekek csak akkor járhatnak iskolába, ha hordják a nyaknyújtó karikákat. Alig akad turista, aki nem nézi meg ezeket a falukat, mi most ezek közé tartoztunk.