Meleg vendégszeretet és sok mosoly vett körül minket egy dzsungel menti kis faluban. Vicces helyzeteket szült a közös nyelv hiánya, de sokat meséltek a gesztusok, az, hogy nagyon közel éltünk egész egyszerű emberekhez. Lentebb a „mit és hogyan tesznek”- témán túl a megsejthető motivációkról is próbálunk írni.
 |
| Képalbum: Falusi életképek a Mekongon |
febr. 9-10. Vinh Long, homestay
Továbbra sem tudunk elszakadni a Mekongtól, irány Vin Longh, e mellett egy szigeten fogunk aludni. A homestay tulajdonképpen azt jelenti, hogy egy család befogad minket, de ahol most vagyunk, ott több kis bungaló van, és a családot igazából első nap nem is láttuk. Hangulatos hatalmas kert, An Binh sziget egyik csücskében, tele mindenféle trópusi gyümölcsfával és kisebb-nagyobb csatornákkal. A közelünkben több hasonló hely is van. Ahogy este most írok, a természet viszonylag hangos éjjeli zajait lehet hallani, bogarakat, tücsköket, békákat – egész más, mint a mérsékeltövben. A délután még nehéz, de párás levegő napnyugta után kellemesen felfrissült, bár pulcsi azért nem kell.
Sanyi azon tűnődött, hogy vajon az itteniek tudatában vannak-e annak, hogy milyen földi paradicsomban élnek? A második napunk tanulsága is az volt, hogy ez egy fantasztikus hely! Bonsai kertet látogattunk, keskeny csatornákon hajóztunk, sétáltunk hatalmas kertek, házak, trópusi sövények mellett. Mindenütt a trópusi buja zöld növényzet, az Ázsiára annyira jellemző összevisszaságban. Nekünk mindenesetre nem sikerült szabályos, szépen ápolt gyümölcsösöket látnunk, hanem inkább „itt egy fa ebből, ott egy fa abból” típusú kerteket. De már tudjuk, hogyan terem a papaya, a jackfruit, az ananász. Délben az árnyas fák alatt kifeszített függőágyakban ringatóztunk. Találkoztunk a tulajjal is, aki háborús veterán, mandolinon is szokott játszani, bár nekünk nem vette elő, és megkínált minket teával. Angolul sajnos ő sem tud, a kiszolgáló lánykák is alig, és rettenetesen érthetetlen a kiejtésük is. Van itt még egy svéd 60 körüli magánzó fickó is, aki sokat járja DK-Ázsiát és Indiát, civilben meg altatóasszisztens (érdekes, hogy Skandináviában nem orvos altat).
Egy hétköznap
A legtöbben napkelte környékén kelnek és mindenki söpri az udvart, a házat kb. fél óráig. Ez volt az egyetlen tevékenység, amiben a 65 körüli háziúr is aktívan részt vett. A reggeli és ebéd kis étkezés lehet, nem láttunk sehol. A vacsora 4-5 fele zajlik a hűsebb idő közeledtével és még napnyugta előtt le is fürdenek, a szegényebbek a folyóban, de azért vannak egyszerű fürdőszobák. Errefelé igen jól terem a föld, közel a város, valószínűleg az átlag parasztnál jobb módúak.
Minden ház előtt van egy kis oltár. A mi háziasszonyunk este nyolc fele odament a házi oltárhoz és vagy 10 percig egy kis szertartást végzett, gyújtott tüzet és füstölőt is. A férj ez alatt is a TV-t nézte, mint oly sokszor máskor. A TV annak a szobának a központjában van, amelyik az utcára, gyalog útra néz és gyakorlatilag a kifele néző fala egy nagy ajtó (3-5m széles). Ennek a szobának a berendezése hivatott a család gazdagságát bemutatni (pl. így). Ennek megfelelően a bútorok inkább grandiózusak, mint praktikusak, pedig a családi élet nagy része itt zajlik, ebben a térben, ami össze van nyitva az utcával. De persze ez nem jelenti azt, hogy a vietnámiak szenvednek a személyes hely vagy idő hiánya miatt, ellenkezőleg, ők csak így, a nagy családdal, a szomszédokkal együtt érzik jól magukat. Éppen az előbb is a legtermészetesebb volt 2-3 buszra váró utasnak, hogy szinte fejemhez érintve a sajátjukat nézzék a képeinket a számítógépünkön, semmi más kapcsolatom nem volt velük egyébként.
Változó vietnámi életvitel
A generációk témája igen érdekes, most közelről is tapasztalhattuk, amiről az útikönyvünk ír. Több generáció él együtt, az idősek nagy tiszteletben vannak, de úgy látszik nem nagyon vannak bevonva a napi dolgokba. A meghalt ősök még több tiszteletet kapnak, főleg, hogy szerencsét és jó üzletet hozzanak.
A népesség 65% fiatalabb, mint 30 év. Ez a generáció alig tud valami a szocializmus kollektíváiról és az amerikai háború rémségeit sem sulykolják beléjük. A 90-es évek elején bevezetett piacgazdaság és a vele érkező globalizáció gyorsan alakítja át a mindennapi életet. Második nap estefelé két társaság is behívott az utcáról a vacsora asztalukhoz. Mindkét esetben 4-5 férfi ült együtt és kicsit odébb az asszonyaik. Az idősebb, 40-es éveikben járó csapat a földön ült, halat evett és rizspálinkát ivott.
Érdekes a különbséget megnézni a második társasággal, akik húszas éveikben járó, családos fiatalok voltak. Ők már asztalnál ültek és sört ittak jéggel. Ez hatalmas különbség egy falusi világban. Nem biztos, hogy szignifikáns különbség, de hal ellenében csigát enni azért szintén a modernizáció felé mutató jel.
