feb 01 2011 Kuala Lumpur

Napló: Repülőút és malajziai ráhangolódás

Elindult képes naplónk is a picasa oldalán

Kicsit kalandosan kezdődött az utazásunk, rögtön egy késői indulással. A Ferihegyen  4 perccel előttünk zárták a check in-t… Bence jól elszórakoztatta szokás szerint az egész légiszemélyzetet, a karirói várakozás alatt is minden magyar ismert minket a gépről: "Akiknek olyan jó kedvű a fia..." Tegnap meg a KL-i indiai templomban jöttek többen a mosolygós babával ismerkedni... de ne szaladjuk ennyire előre.

 Kicsit kalandosan kezdődött az utazásunk, rögtön egy késői indulással. Aminek az lett a következménye, hogy mire kiértünk Ferihegyre,  4 perccel előttünk zárták a check in-t… De nem csináltak nagy ügyet belőle szerencsére, azon túl, hogy többször is kedvesen megkérdezték, miért nem értünk ki időben, és a csomagunk is megérkezett Kuala Lumpurba, velünk együtt. Mindenesetre ez jó tanulság volt arra, hogy az elkövetkező időben másfél órával érjünk ki a gép indulása előtt. Itt már csak ránk vártak… De nem rótták fel a késést, Bence jól elszórakoztatta szokás szerint az egész személyzetet. Még külön ételt is kapott, egy üveges babakaját, meg egy Szentkirályi babáknak való almalevet, amit derekasan el is fogyasztott. Az is jó volt ebben az útban, hogy Bence kapott külön ülést, így kényelmesebben elfértünk, volt helye hol ugrálni.

Kairóba már sötétben érkeztünk, ottani idő szerint este 8-kor (magyar idő szerint 7-kor) szépen lehetett látni a város fényeit fentről. A tranzitban hamar eligazodtunk, lófráltunk kicsit a boltok körül, megpróbáltuk elintézni, hogy Bence most is külön helyet kapjon, de sikertelen volt a kísérletünk, végül letelepedtünk az F5 kapuhoz, hogy majd onnan indul 4 óra múlva a csatlakozásunk Kuala Lumpurba, negyed 1-kor. Benedek teljes elemében volt, a legjobban a mozgójárda tetszett neki. Alig lehetett rábeszélni, hogy ne szemből szaladjon fel rá, hanem mellette sétáljunk el az elejére, és onnan aztán lehet rajta futni.
Aztán fél 11 körül kezdődtek az újabb izgalmak. Akkor kaptuk a hírt, hogy a járatunkat törölték. Persze csak szájhagyomány útján terjedt, de igaz volt. Ugyanis a kairói tüntetések miatt kijárási tilalmat rendeltek el este 6-tól reggel 7-ig, és a személyzet nem tudott kijönni a reptérre. Sanyinak akkor tűnt fel, hogy tényleg nagyon kevesen vannak a váróban, egyiptomi alig. Volt egy halvány próbálkozásunk, hogy átüljünk a bangkoki gépre, de hamar letettünk róla. Kaptunk kajajegyet, bár már csak péksütemény jutott, meg pár aprócska szendvics. Sok járatot töröltek, de biztattak minket, hogy csak várjunk, el fognak indulni a gépek. És végül negyed 1-kor tényleg szólítottak minket a kapuhoz! Bence ekkorra már jóízűen szuszogott a hátamon. Szólítottak ugyan, de még 3 óra volt, mire a gépünk ténylegesen elkezdett gurulni a kifutópálya felé. Lassan készülődtek, kiadták még a váróban a vacsorát, a gépben is még vagy egy órát várakoztunk. Aztán a hogy felszálltunk, újabb evés következett – hajnali 4-kor! Na, nekem eddigre már minden életerőm elment, és amiatt voltam nagyon mérges, hogy miért nem oltják már le inkább a villanyokat, hogy aludjunk, és hogy Bence miért nem alszik. Mert ő persze felébredt beszálláskor, és kipihenten szórakozott az ölemben. No, mindenesetre ez nem volt egy könnyű éjszaka a számunkra.
Származási hely: Afrikai és Ázsiai repülés
A malajziai reptéren párás meleg fogadott minket, de persze légkondi, rengeteg üzlet, buszozás, mozgójárda, villámgyors útlevélvizsgálat. Már a kínai újévre készülve (február 3-án lesz) egy csoport hangosan csörömpölő, színes szörnyeteg is szembe jött velünk. A hátizsákunkat hamar megkaptuk, és a hipermodern vasúttal bevonatoztunk a városba. Az állomáshoz közel foglaltunk szobát, de a YMCA hotel és köztünk egy hatalmas építkezés tornyosodik, ahol nem ismertük az átjárást, így taxiztunk arra a pár száz méterre. A szobánk igazán klassz, padlószőnyeg, saját fürdőszoba, tisztaság, légkondi.Bencét sürgősen lefektettük, de sajnos felébredt úgy 2 óra múlva, pont, amikor mi is mentünk volna aludni. Negyed 4-ig bírta, addig nekünk is kellett, bár sötétben voltunk, és igyekeztünk rábeszélni, hogy aludjon. Hiába, nehéz ezt a plusz 7 óra időeltolódást valahogy megszokni!

január 30. vasárnap

Reggel kényelmesen, negyed 10-kor ébredtünk. A reggeli benne van a szobaárban, kb. ötféle kis menü közül lehet választani, amit a szomszédos kávézóban költünk el. Ma egész nap ömlött az eső, csak késő este állt el. Még tart a monszun itt, bár vannak Malajziának olyan területei is, ahol jó idő van. Első utunk az esernyővásárlás volt. A Little India városrészben sétáltunk sokat, bámészkodva a színes boltok között, és próbáltunk minél kevésbé megázni, hárman egy ernyő alatt. Még az a szerencse, hogy meleg van, és bár óriási a páratartalom, nagy a fülledtség, az eső is meleg. De azért megelégeltük egy idő után, és egy nagy áruházban kerestünk menedéket, ahol finomat ebédeltünk is. Délután a Tengeri akváriumban voltunk, ahol Bence is kitombolhatta magát. A halak kevésbé érdekelték, a tér annál inkább, ahol lehetett rohangálni. Mi azért kigyönyörködtük magunkat a szebbnél szebb halakban és cápákban, bár felváltva, mert egyikünk mindig Bence után rohangált. Este egy finom indiai vacsorával ért véget a napunk.

Január 31. hétfő

Ma nem esett az eső, egy csepp sem! Ezt kihasználva a TV-torony körüli dzsungelben bóklásztunk. Igazi dzsungel hangulata volt, jellegzetes zajokkal, mindenütt nedves levelekkel. Egészen fantasztikus, hogy a város közepén így megmaradt egy ilyen zöld sziget! Az ugyan ront egy kicsit rajta, hogy azért az építkezések zaja behallatszik a buja növényzet közé, de nekünk, akik nem indultak valódi dzsungeltúrára (ami egyébként Malajzia igazi látványossága, tele van természetvédelmi területekkel), igazi élményt jelentett. Délután közelről is megszemléltük a Petronas ikertornyait. Ez a két torony egy időben a világ legmagasabb építménye volt, mára már többen is lekörözték. Van benne egy hatalmas bevásárlóközpont is. Itt aztán már rengeteg fehér emberrel találkoztunk, a tegnapi napon alig láttunk valakit. Hiába, most a legbelebb belvárosban járunk, a fő nevezetességeknél. Estefelé a kínai városrészben bóklásztunk. Nekem kicsit csalódás volt, az egyik piacot csak a turistáknak való boltok töltik meg, drágábbak voltak az étkezdék, mint vártuk. Rengeteg ember volt az utcán, sok-sok turista, készültek a kínai újévre. Vásárolni nem igazán volt kedvünk, majd inkább az út végén, szóval valahogy nem volt olyan jó. Mivel turistás hely, a taxisok nem voltak hajlandóak használni a taxiórát, amivel egyáltalán nem volt gondunk eddig. Újfent jólesett gondolni a jó kis nyugodt, tiszta szállásunkra, békésebb környéken. Ami igazán élmény volt, egy hindu templomban jártunk pudzsa, azaz szertartás idején. Figyeltük a híveket és a papokat, ahogy füstölik körbe a különböző szobrait Sívának, Ganesnek, az elefántfejű istenségnek, és közben mezítláb hűsöltünk a márványborításon. Bence meg kirohangálhatta magát közben.
Származási hely: Kuala Lumpur

Február 1. kedd

Mielőtt repülőre ültünk volna, elsétáltunk a közeli hatalmas parkba délelőtt. Közben azt is megtapasztalhattuk, milyen, amikor süt a nap… Hát, meleg… De a park kellemes volt, ha az odajutás nem is olyan egyszerű – valahogy nincsenek kitalálva a gyalogos útvonalak.
A Phnom Penh-i repülővel megintcsak nagy szerencsénk volt. Bár teljesen időben kiértünk a reptérre, ott derült ki, hogy egy másik terminálról megy a gépünk, ami 20km-nyire volt… Lélekszakadva robogtunk a taxikhoz, aztán taxijegyet venni, aztán vissza a kocsikhoz. A sofőrünk tényleg nyomta a gázt, és végül még elértük a check-in-t, bár hivatalosan már negyed órája lezárták. Igazi fapadossal repülünk, a géphez sokat-sokat kell sétálni a kifutópályán, igaz, fedél alatt. Az út nincs 2 óra, amikor megérkezünk Kambodzsa fővárosába.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://teljessegfele.blog.hu/api/trackback/id/tr542631220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása